A döntő feladatainak megoldásai megtekinthetők a Megoldások menüpontban

A 2. osztály eredményeinél a verseny eddigi legnehezebb döntését kellett meghoznunk.

Sajnálatos módon több versenyző megoldásában is egyértelműen felfedezhető volt felnőtt segítsége. A megoldásokat nem a versenyző írta le, több helyen felnőtt írást találtunk, olyan is volt, ahol az egészet felnőtt írta. Emiatt az érintett versenyzőknél 5 pont levonást voltunk kénytelenek alkalmazni, mert nem akartuk ezáltal hátrányos helyzetbe hozni azokat, akik önállóan dolgoztak.

 

A 2021/22-es tanév országos döntőjének eredményei

Az első három helyezett érmet is kap, melyet postai úton juttatunk el, ezért kérjük, hogy minden évfolyamról az 1-3. helyezett töltse ki az alábbi űrlapot, hogy biztosan a helyes címre jusson el a csomag.

Adategyeztetés

Kérjük a borítékra kerülő adatok megadását